Az időskor egyik rettegett kísérője az elbutulás veszélye. lehet tenni ellene!

A demencia szakkifejezés a gondolkodás és a memória rosszabbodását, fokozatos elbutulást jelent.

A lehető legegyszerűbben úgy lehet elmagyarázni a demencia lényegét, hogy az agyban található idegsejtek funkciója károsodik, más idegsejtekkel alkotott kapcsolataik megszakadnak, a betegek az összetett feladatokat nem képesek végrehajtani. 60 éves kor fölött egyre gyakrabban észlelhető, de a folyamat már jóval korábban elkezdődhet.

A demenciának több típusa is ismert, leggyakoribb formája az Alzheimer kór.

Ezen kívül el lehet különíteni a Lewy testes demenciát, a frontotemporális demenciát (Pick kórt), az agyi keringési zavarokhoz köthető rendellenességeket, és mindezek kombinációját is.

Mivel a demens ember ellátása, kezelése nem könnyű feladat, és a betegség legtöbbször nem visszafordítható, fontos lenne már az első jeleknél felismerni, és már a kezdeti stádiumtól csökkenteni a neuronkárosodást, és lassítani a folyamatot.

10 jel, ami már a demencia korai stádiumában is megfigyelhető Memóriazavar, feledékenység

Ez az egyik legjellemzőbb tünet, amire fel kell figyelni. Az öregedéssel természetesen is vele jár az emlékezet romlása, de figyelmeztető jel lehet, ha a betegnek később sem jut eszébe, amit elfelejtett.

Nehézségek a problémamegoldásban, tervezésben

Gyanús tünet, ha a korábban jól működő készségek romlanak, például a korábban sokszor megfőzött ételt nem tudja elkészíteni, a boltban nem tudja kiszámolni a fizetendő összeget, vagy eltéved hazavezetés közben.

Probléma az egyszerű feladatok elvégzésében

A demens személy nehéznek találhat olyan korábban rutinszerűen végzett tevékenységeket, mint a televízió, a telefon vagy a számítógép kezelése, vagy akár egy tea elkészítése. Ezek a nehézségek otthon és a munkában is jelentkezhetnek.

Időbeli és térbeli tájékozódási zavar

A demencia megnehezíti az időbeli tájékozódást, sőt, később gyakran teljesen felborítja az időérzékelést, még a múlt és a jövő megkülönböztetése is gondot jelenthet. A térbeli tájékozódás zavara is fontos figyelmeztető jel.

Probléma a vizuális információk feldolgozásával

Az olvasás, a távolságok megítélése vagy a színek megkülönböztetésére való képesség is romolhat, ilyen jellegű korai jeleknél mérlegelni kell, hogy szabad-e autót vezetnie az érintettnek.

A beszéd- és az írás zavarai

A demens ember nehezen vesz részt egy társalgásban, mert könnyen elfelejti, mit mondott korábban ő vagy más. Ugyanígy romolhat a kézírás olvashatósága, nyelvtani helyessége.

A tárgyak helyének elfelejtése

Az érintett gyakran nem emlékszik rá, hol hagyta a mindennapi tárgyait, például távirányítót, dokumentumokat, pénztárcát, kulcsokat, és az is előfordulhat, hogy másokat vádol lopással.

Romló döntési- és ítélőképesség

Egyre nehezebbé válik annak megítélése, hogy mi lehet jó és rossz döntés. A demens személy hajlamos sok pénzt adni valamiért, amire nincs is szüksége, ugyanakkor elhanyagolja a személyes higiéniát, és nem figyel a külső megjelenésére.

Szociális élettől való visszavonulás

Figyelmeztető jel, ha valaki egyre visszahúzódóbb, ha nem folytatja a korábbi tevékenységeit, ha nem keresi mások társaságát, nem figyel a beszélgetésekre. Ez otthon és a munkahelyen is megfigyelhető lehet, izolációhoz vezethet.

Személyiség- és hangulatváltozások

Sokan észrevehetően ingerlékenyebbek lesznek, többet veszekszenek, esetleg befelé fordulnak, szorongókká válnak.

Az emberek társas lények. Abban azonban már nem vagyunk egyformák, hogy mennyi interakcióra vágyunk. Annyi viszont biztos, hogy a szociális ingerek hatására agysejtjeink új kapcsolatokat hoznak létre egymás között, ezáltal frissen tartva szellemi egészségünket és megőrizve memóriánkat.

Ha a fenti jelek közül akár csak kettőt is tapasztal valaki, vagy éppen a családtagok veszik észre, hogy változások álltak be a mindennapi életben, fontos lenne felkeresni a szakorvostNem érdemes abban a hamis tudatban ringatni magunkat.

HA TETSZETT A CIKK, KÉRLEK OSZD MEG MÁSOKKAL IS!